Orvosaink - Dr. Fülöp Tibor PhD

Dr. Fülöp Tibor PhD

kardiológus, diabetológus

1957. november 12-én születtem Debrecenben. Középiskolai tanulmányaimat 1972 és 1976 között végeztem Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában, ahol 1976-ban kitűnő eredménnyel érettségiztem. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi karán végeztem egyetemi tanulmányaimat 1976 és 1982 között. Orvosdoktori diplomát 1982. szeptember 11-én kaptam cum laude minősítéssel.

Első munkahelyem a Hajdú-Bihar Megyei Kórház szemészeti osztályán volt, majd néhány hónap múlva egyéves sorkatonai szolgálatot kezdtem, mely alatt 9 hónapot tevékenykedtem orvosként a balatonfüredi Honvédségi Kardiológiai Rehabilitációs Szanatóriumban. 1983-1996-ig két éves megszakítással a Hajdú-Bihari Megyei, ma Kenézy Gyula Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztályán dolgoztam. Itt szereztem meg 1988-ban a belgyógyászati szakvizsgát, és itt kezdtem el foglalkozni cukorbetegekkel a diabetológiai szakrendelésen.

Kardiológus édesapám nyomdokait követve 1992-1994 között a DOTE Szív és Tüdőgyógyászati Klinikáján dr. Voith László tanár úr osztályán töltött két éves gyakorlatot követően 1994-ben kardiológusi szakvizsgát szereztem, majd a Kenézy Gyula Kórházban további két évet dolgoztam, immár kardiológus-diabetológus belgyógyászként osztályon és a kardiológiai valamint diabetológiai szakrendelésen.

1988-ban 3 hónapos ösztöndíjasként a belgiumi Leuvenben prof. dr. Hector De Geest intézetében, dr. Rónaszéki Aladár professzor úr munkatársa voltam. Itt kezdtem el megismerkedni és foglalkozni az echocardiographiával. 1996 októberétől mind a mai napig a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján (korábban Szív és Tüdőgyógyászati Klinika, majd Kardiológiai Klinika majd Kardiológiai Intézet) osztályvezető adjunktus vagyok. Az osztályos betegellátás mellett a terheléses EKG laboratóriumot, majd 2000-től a diabetológiai szakrendelést is vezetem, kardiológiai ás diabetológiai szakrendelésen fogadom a betegeket. Mint transzthoracalis és traszoesophagealis echocardiographiás licensszel rendelkező orvos, az echocardiographiás munkacsoportban évente több ezer ilyen vizsgálatot végzek.

2007-ben PhD fokozatot szereztem „A coronária mikroerek vazomotor működésének vizsgálata metabolikus szindrómában szenvedő betegekben” című értekezésemmel. 2011-ben a klinikai gyógyszervizsgálatoknál nélkülözhetetlen klinikai farmakológiából szakvizsgáztam.  Részt veszek a városi kardiológiai szakrendelés munkájában. Dolgozom a hajdúszoboszlói Édes Szívünk Egészségközpont Kft munkájában mint kardiológus-diabetológus, és 2014-től a Balmazújvárosi Szakorvosi Rendelő kardiológiai szakrendelését vezetem.

A Debreceni Egyetem oktatójaként a magyar és angol nyelvű oktatásban valamint postgraduális képzésben kardiológia és echocardiographia tárgykörében tantermi előadásokat és gyakorlatokat tartok. Rendszeresen előadok a háziorvosi és üzemorvosi továbbképzéseken kardiológia és diabetológia témakörében. Eddig öt ízben szerepeltem előadással Európai Echocardiographiás Kongresszuson (Euroecho) számos európai városban.

Rendszeresen publikálok, ritkában angol nyelvű, zömében magyar nyelvű folyóiratokban. Eddig két könyvfejezet megírása köthető a nevemhez egy-egy echocardiograhiás és kardiológiai szakkönyvben. 2017-től az echocardiographiás licensz vizsgabizottság tagjaként rendszeresen részt veszek traszthrorakális és transzoesophageális echocardiographiás licensz vizsgákon. Az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) a Magyar Kardiológus Társaság (MKT) és a Magyar Diabetesz Társaság (MDT) tagja vagyok. Középfokú angol és alapfokú orosz nyelvvizsgával rendelkezem.

Feleségem dr. Rusznák Mária debreceni körzeti gyermekorvos. Fiam dr. Fülöp Gábor Áron végzett orvos, PhD hallgató, jelenleg két éves ösztöndíjjal az amerikai Oklahomai Egyetem Stanton L. Young Biomedicinális Kutató Központ Donald W Reynolds Öregedés Kutatási Központjában dolgozik vaszkuláris kutatóként.