Orvosaink - Dr. Olvasztó Sándor

Dr. Olvasztó Sándor

érsebész

1957. október 21-én Debrecenben születtem. 1976-ban a KLTE Gyakorló Gimnáziumának matematika – fizika tagozatán érettségiztem kitűnő eredménnyel. 1976-ban nyertem felvételt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára, ahol 1982 szeptemberében „summa cum laude” jelzéssel orvosdoktori diplomát szereztem. Az egyetemi évek alatt a Kísérletes Sebészeti Intézetben hasnyálmirigy transzplantáció módszerét tanulmányoztam, melyből pályamunka is készült. Az egyetem befejezése után sebészeti status hiányában egy évet a DOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében gyakornokként dolgoztam. 1984 óta dolgozom az Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján. 1987-ben jeles eredménnyel sebész szakorvosi képesítést szereztem, melyet követően egyetemi tanársegédnek neveztek ki. 1988-ig a klinika hasnyálmirigy betegségekkel foglalkozó munkacsoportjában dolgoztam, melyből 10 közlemény született. Az ebben a témában tartott előadások száma 18. 1988-tól fokozatosan az érsebészet felé terelődött érdeklődésem, 1989-ben és 1990-ben összesen 5 hónapot a SOTE Ér-és Szívsebészeti Klinikáján dolgoztam továbbképzési céllal. 1991-ben második szakvizsgaként jeles eredménnyel érsebészeti szakképesítést szereztem 1990-től érsebészeti témában publikált közlemények száma 19, előadások száma 59, hazai és külföldi fórumokon. 2001-ben a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság kitüntetésében részesültem az „Érbetegségek” folyóiratban megjelent közleményemért. Jelenleg is tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaságnak, 2005-től az Európai Érsebészeti Társaságnak. Érsebészeti tevékenységem alatt az alábbi külföldi tanulmányutakon vettem részt:
  • 1986. Wilhelm Pick Universität, Rostock (DDR), 1 hónap általános sebészet
  • 1989. Országos Szív-és Érsebészeti Klinika, Budapest, 2 hónap érsebészet
  • 1990 – 1991. Országos Szív-és Érsebészeti Klinika, Budapest, 3 hónap érsebészet
  • 1990. AKH Bécs, Ausztria, 2 hónap általános sebészet és érsebészet
  • 1993. DAAD ösztöndíj Klinikum Grosshadern, München, Németország 2 hónap érsebészet
  • 1994. Laparoscopos tanfolyam Pécs, 1 hét
  • 1999. Wilhelminen Spital Bécs, Ausztria, 1 hónap érsebészet
  • 2000. Universitätsklinik Heidelberg, Németország, 1 hónap érsebészet
  • 2002. Akademisches Lehrkrankenhaus der Humboldt-Universität zu Berlin, Charité, Berlin,
  • Németország, 1 hét endovascularis érsebészeti tanfolyam
  • 2005 – 2012 Debreceni Egyetem „Bővített sugárvédelmi tanfolyam”
  • 2007. Laser Medicina Alaptanfolyam
  • 2010. Emelt szintű újraélesztés (ALS) ERC protokoll szerint – tanfolyam
  • 2014. Ultrahang Diagnosztikai Tanfolyam – Szeged (1 hetes)
2013-tól a Kelet-magyaroszági régió szakfelügyelő főorvosa, 2014-től a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Vezetőségi tagja vagyok. 2014-től az Érsebészeti Szakmai Kollégium tagja voltam, annak megszűnéséig. 2018-ig a DEKK Sebészeti Intézet Érsebészeti Osztályán klinikai főorvosi minősítéssel, profilvezetőként dolgoztam. Több mint 8000 érsebészeti beavatkozást végeztem el. Másfél éve részben magánorvosként az Elite Clinic Magánklinikán is dolgozom, illetve a Kenézy Gyula Oktató Kórház Egynapos Sebészeti Osztályán is operálok.